Petőfi Sándor: One thought (Egy gondolat bánt engemet)

Petőfi Sándor

Petőfi Sándor

One thought

One thought keeps going round my head:

The thought of dying in my bed!

Slowly withering like some overblown

Flower the greenfly gnaws and makes his own;

Wasting away like an old candlestick

In a deserted room, grown pale and sick.

Dear God, devise as nemesis

Any cruel death for me but this!

O let me be a tree by lightning blasted,

Twisted by hurricanes, by wild winds wasted;

Or let me be a cliff the loud storms batter

And hurl into the vale below to shatter…–

Once every nation now in chains,

Grown weary of its yoke, regains

Its self-respect, cheeks flushed and banners red,

One undefiled word fluttering overhead,

That word Liberty

Chanted incessantly,

Chanted across the globe from east to west,

There, where the tyrant, dares to raise his crest,

There, where guns resound,

Let my corpse be found,

There let my young heart drain its blood away,

And should I have one last word still to say

Let it be lost in din and clash of steel

In cannon’s roar and trumpet’s loud appeal,

Let my body be

Trodden by cavalry

Their horses blowing, hot with triumph wrung

From death and leave me broken in the dung,

Let my scattered bones be still disjointed

Until the day for burial be appointed,

When in ceremonial order, flags of mourning grace

The long processions at funereal pace,

And all dead heroes find a common plot

Who with sacred Liberty threw in their lot.

Egy gondolat bánt engemet… 

Egy gondolat bánt engemet:

Ágyban, párnák közt halni meg!

Lassan hervadni el, mint a virág,

Amelyen titkos féreg foga rág;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem!

Legyek fa, melyen villám fut keresztül,

Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;

Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe

Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –

Ha majd minden rabszolga-nép

Jármát megunva síkra lép

Pirosló arccal és piros zászlókkal

És a zászlókon eme szent jelszóval:

“Világszabadság!”

S ezt elharsogják,

Elharsogják kelettől nyúgatig,

S a zsarnokság velök megütközik:

Ott essem el én,

A harc mezején,

Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,

S ha ajkam örömteli végszava zendül,

Hadd nyelje el azt az acéli zörej,

A trombita hangja, az ágyúdörej,

S holttestemen át

Fújó paripák

Száguldjanak a kivívott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva. –

Ott szedjék össze elszórt csontomat,

Ha jön majd a nagy temetési nap,

Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével

És fátyolos zászlók kiséretével

A hősöket egy közös sírnak adják,

Kik érted haltak, szent világszabadság!

Pest, 1846. december

by www.babelmatrix.org

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s